A SZER

Gutási Gábor, a szerző
Gutási Gábor és családja
Gabi és Csabi a valóságban 2022-ben, a szegedi könyvbemutatón
Dedikálás 2022-ben, a mesekönyv bemutatóján

Gutási Gábor, mesekönyvíró

Webfejlesztő, vállalkozó és nem utolsósorban; családapa. Egy 6 éves kisfiú és egy 2 éves, csöppnyi kislány boldog apukája.

„Életem során jelentős szerep jutott kedvenc időtöltésemnek, az írásnak. Már kisiskolás korom óta esszéket és verseket küldtem a helyi újságba, majd felnőttként éveken át vezettem saját apukás blogomat, mellette pedig szülővárosom heti lapjában vezettem a rendszeresen megjelenő informatikai rovatot. Egyéni vállalkozóként a webfejlesztés mellett, 2016 óta már üzletszerűen írok, hiszen bérblogolással, marketing szövegírással, PR cikkírással és keresőoptimalizált tartalom gyártással is foglalkozom.

2018-ban kezdtem el komolyabb szinten foglalkozni a könyvkiadás iránt, amikor Nádasi Krisz „szárnyai alatt” elkezdtem saját thriller regényem írását. Ekkor ismerkedtem meg több hazai regényíróval és meseíróval, akiktől sokat tanulhattam online és személyes találkozóink alkalmával.

Bár a regényem még nem készült el, időközben a kisfiam ösztönzésére inkább a mesekönyvírás irányába fordultam. Esténként ugyanis folyton kérlelt, hogy meséljek arról, milyen volt, amikor én is annyi idős voltam, mint ő, és miket csináltunk a testvéremmel az ő korában.

Így minden este egy-egy gyerekkori történetet elevenítettem fel neki, és élhettem át újra felnőttként én is a gyerekkori kalandjainkat. Az egyes történeteket aztán csokorba gyűjtöttem és több könyvre elegendő részekre bontottam. Az esti mesékből íródott történetek első darabja; „Gabi-Csabi kalandjai: A nyaralás” címen került publikálásra 2022 nyarán.

Ebben a mesekönyvben Gabit a kisiskolást és kisöccsét Csabit a nagy óvodás kisfiút kísérhetjük el egy családi nyaralásra a tengerparthoz, együtt átélve az utazás izgalmait. Az olvasók és a gyerekek velük piknikezhetnek egy patak partján, felfedezhetik a tengerpart állati és növényvilágát és azt is megtudhatják, milyen íze van a „denevértejnek”, miközben tanulhatnak testvéri szeretetről, barátságról és gyerekkori szerelemről egyaránt.

A mesekönyvben 8 csodás történet található, 30 színes illusztrációval, a fejezetek végén pedig 3-4 kérdéssel, amely segít, hogy a gyerekek is a történetek részeseivé váljanak. A kérdések és válaszok által szeretném beindítani a szülő-gyermek közti meghitt kommunikációt és segíteni a beszédfejlődést.”